Panel Galéria

Hidvégi Andrea festőművész
alkotásaival

Hidvégi Andrea festőművész
alkotásaival

Legújabb festményem

Hajnal a Temzén
49x69 cm, akril, kasírozott vásznon

Ez eléggé hosszú kirándulás volt, és nem is volt mindig igazán egyszerű "odajutnom" Londonba, ennek a képnek a helyszínére. A fényképet, ami megragadott és festésre ösztönzött, Kostas Hantav készítette egy elvarázsolt hajnalon.
Sok-sok kutatás, tollvázlat és kutatás (köszönöm, Google Earth!) után végül megérkeztem "oda", és sikeresen befejeztem a képet.
A hajnali város, amelyik megpihent egy pillanatra a nyüzsgő éjszaka után, és a szorgos nappali forgalom előtt. Amikor az éjszaka fényei még kiemelik az épületek szépségét, de a horizontot már rózsásra festik a kelő nap sugarai.

Magamról

Miért pont akril


1957-ben születtem Budapesten, azóta is itt élek. 
A családi történetek szerint járni és „alkotni” nagyjából egy időben kezdtem el. 
Persze, először rúzzsal a frissen meszelt falra, meg tintaceruzával a szekrény oldalára…

Ettől kezdve soha nem volt gond, hogy mivel foglaljam el magam, ha volt a közelemben legalább egy ceruza meg egy darabka papír.


Alsó tagozatos koromban Koffán Károly festőművész volt a rajztanárom (évtizedek múltán elküldte nekem pár rajzom (beszkennelve!), amiket akkoriban az iskolában rajzoltam.
Gimnazista koromban a rajz házi feladatokat én csináltam meg a fél osztálynak (a másik felének pedig a padtársam).
Nem sokkal később alkalmam volt az akkori NDK-ban megismerkedni egy állami díjas festőművésszel, Herbert Aschmannal. Nagyon izgalmas új technikákat tanultam tőle, de puszta jó szándékból eltérített a művészpályáról.
Így lettem geológus… A rajz megmaradt unaloműző firkálásnak, bár az ősállattan tanulása során bőven akadt alkalmam a rajztudásom és megfigyelőképességem fejlesztésére.
A sorsfordító esemény (művészként) 1992-ben érkezett el, amikor először olvastam L. Ron Hubbard Dianetika című könyvét. Szöget ütött a fejemben az a gondolata, hogy egy kisgyerek kétéves kora körül már tudja, mi az alapvető célja az életben. Így aztán elkezdtem újra rajzolni, festeni.
Először temperával, mert az könnyen és olcsón elérhető volt. Azután döntenem kellett: olaj vagy akril? Mivel nincs külön műtermem, viszont van érzékeny orrú családom, kipróbáltam, milyen is az akrilfesték.
A huszonegyedik század kezdete óta számos kiállításom volt, csoportos és egyéni egyaránt, és elnyertem a David Art’s Nívódíjat is.
Ebben a felbolydult világban a legjobb megoldás az online galéria.
Tájképeket és absztrakt képeket megrendelésre is szívesen készítek, tetszés szerinti méretben. (A legnagyobb, megrendelésre készült festményem 160x200, 160x170, 160x200 cm-es volt, a megbízó teljes megelégedésére!)
Hidvégi Andrea

Miért pont akril?

No meg egyáltalán, mi az az akril?

Az akril olyan műanyag, amelyet először 1933-ban állítottak elő, és rendkívül széleskörű a felhasználása.
Az akrilfesték pigmentjeinek (azoknak a szemcséknek, amelyek a színt adja) a hordozója ez a diszperziós műanyag. Diszperziós, tehát a festék finom szemcséi vízben lebegnek, tehát vízzel hígítható. Egyszer. Ugyanis, amikor megszárad (méghozzá gyorsan), egy olyan rugalmas réteget hoz létre, ami innen kezdve vízálló, nem fakul, nem is töredezik.
Miért pont akril
Több ok is az akril mellett szólt, amikor elkezdtem „komolyan” festeni.
Az egyik a gyors száradás. Ugyan nem lehet visszatörölni, mint az olajat, de az a kisebb gond. A sebességhez pedig nagyon is hozzá lehet szokni. Arról nem is beszélve, hogy nem áll rendelkezésemre egy olyan műterem, amelyben hónapokig száradhatnának a festményeim, mielőtt véglegesen lakkozhatnám őket!
A másik pedig, hogy nem kell hozzá terpentin tartalmú festőszer, ami talán kicsit olcsóbbá, de feltétlenül kevésbé „illatossá” teszi a festést.
Biztos vagyok benne, hogy ha Leonardo idejében létezett volna ez a festék, ő is ezzel festett volna!

FESTMÉNYT A LAKÁSBA!

Miért pont akril

De miért?


Egy eredeti festmény sokkal több, mint színes foltok egy lapos felületen. Benne van az alkotó szelleme, az érzései, sőt, gondolatai.
Ha megragad egy kép, az igazából megszólít. Ha hazaviszed az otthonodba, azzal valamit a művészből is hazaviszel.


Művészként az a célom, hogy a képeimmel nyugalmat és békességet vigyek az emberek otthonába.
Biztos vagyok benne, hogy találsz itt olyan képet, ami megérint, és ha így van, biztosan meg tudjuk oldani, hogy a kép a birtokodba kerüljön!
Mert megengedheted magadnak.
Mert megérdemled!
Festményt a lakásba

Lépj be a galériámba!

Ecsettel a világ körül

TÁJKÉPEK

Panelgaléria Tájképek

Belső világ

Absztrakt, csendélet, üvegfestmény, 3D-s festmény

Panelgaléria Belső világ

Minden festményemből csak egy eredeti van. 

Így ha valamelyik alkotásom felkeltette az érdeklődésed, de még nem vagy biztos a vásárlásban jelezd felém.
A képek megtekinthetők és megvásárolhatók személyesen a Panel Galériában, előre megbeszélt időpontban.
Kérem töltsd ki az adatokat, hogy egyeztetni tudjunk!
Adataid 100% biztonságban vannak nálunk, arra jogosulatlan félnek nem adjuk ki.
Panelgaléria
Hidvégi Andrea | Copyright ©2021 | Minden jog fenntartva
Designed by:
Website software: